1. évad 3. rész

- BONNIE! ÉBREDJ! KARÁCSONY VAAAAN!!!! - ébredtem drága unokaöcsém kiabálására. Két napja dekkolunk Holmes Chapolben, azóta minden reggel hasonlóan keltettek. És még másfél hétig így fog.... Ugye milyen jó? Na de vissza az elejére! KARÁCSONY?! MI AZ, HOGY ILYEN HAMAR KARÁCSONY VAN?! Az azt jelenti, hogy..... hogy Zayn mindjárt hív! És milyen igazam lett! Ugyanis abban a pillanatban szólalt meg a telefonom. Lehet, hogy jós leszek.... Amíg ezek, és ezekhez hasonló gondolatok motosztkáltak a fejemben Harry kiment, a telefonom meg egyre hangosabban kezdett szólni. Bocsánat, ordítani.
- Végre, hogy felvetted! Már azt hittem, hogy baj van! - hallottam meg Malik aggódó hangját. Oké, hogy van két huga, akikért folyamatosan aggódik, de miattam nem kell. "Nagy" vagyok már, nem kell rám figyelni.
- Neked is jó reggelt, köszönöm kérdésed, jól vagyok! - szóltam bele cinikusan.
- Jól van na! Inkább segíts! Sarah nem hagy békén! Egész este hivogatott és üzengetett! - hang alapján eléggé kétségbeesett volt.
- Sajnálom, ezt neked kell megoldanod! - nevettem fel gonoszan. Ekkor Gemma lépett be.
- Jó lenne, ha jönnél. Harry addig nem nyithatja ki az ajándékait, amíg nem vagy lent. És eléggé be van zsongva... - forgatta a szemeit. Igen, Edward már csak ilyen. Örök gyermek.
- Zayn most mennem kell ajándékot bontani. Sziaaaaa - és már le is tettem. Szegényt mostanában eléggé hamar lerázom. Na mindegy. Felvettem valami kényelmeset és meleget, mivel eléggé hideg van kint. Lesiettem a lépcsőn, majd egyenesen a bátyám ölében foglaltam helyet. Csak egy kicsit lepődött meg.
- Azt hittem már nem jössz! Anyuuuu kezdhetem? - nyavajgott a tizennégy, ismétlem tizennégy éves unokaöcsém.
- Persze, KISfiam - ezt szeretem Anneben. - Bonnie ez a tied. - nyomott a kezembe egy nagy bögre kakaót.
- Nagyon szépen köszönöm! - nyomtam egy puszit az arcára.
- Nagyon szépen szívesen! - nevetett fel. Eközben H. folyamatosan bontotta a csomagokat. Az nem nagyon érdekelte, hogy kié, a lényeg, hogy ajándék legyen. Én Gemmától egy új cipőt, Annetől egy könyvsorozatot (vöröspöttyös, az egyik kedvenc), Harrytől egy bögrét(?), Nathantől pedig egy kiscicát.
- Nathan, ezt hogy csempészted be úgy, hogy nem vettem észre? - kérdeztem, a cicuskámat nézve.
- Az legyen az én titkom. - kacsintott.
- Mi lesz a neve? - csak az én családom szokott egyszerre beszélni?
- Mondjuk, öhm, Pou! - kiáltottam fel boldogan.
- Miért nem Molly, vagy Dustley? - értetlenkedett az óriásbébi.
- Csak. - vontam meg a vállam. - Köszönöm! - öleltem meg egyetlen tesómat.
- Tudtam, hogy nem halat akarsz! - röhögött. Nem is értem, hogy lett tanár. De én így szeretem!