1. évad. 2. rész

Végre téli szünet! Szeretek suliba járni, meg az ozstálytársak is jó fejek, de..... DE! Kész, pont. Nem magyarázkodok. Sikeresen átvészeltem az első hónapokat kilencedikesként, sikerült beilleszkednem, összehaverkodtam nagyából mindenkivel. Nos ebbe csak a fiúk tartoznak, mert a lányok "enyhén" féltékenyek rám. Malik miatt. Igen, remekül kijövök vele, nagyából hasonló a természetünk. És végre egy idősek vagyunk. Habár nem sokáig, mert ő januárban 16 lesz, de nem baj. Hivatalos vagyok a szilveszteri bulijába, de sajnos Holmes Chapelbe utaztunk, Nathannel, meglátokatni az unokatesóinkat. Már nagyon hiányoznak, és az anyukájuk is. Ő szerncsére nem olyan, mint az enyém. Ő törődik a gyerekeivel, és amikor nyaranta nála töltöttem egy-két hetet, mindig nagyon rendes volt. Most épp a küszöbön állunk, és várjuk, hogy ajtót nyissanak. Nem is kell sokáig a hóban ácsorognunk, nyílik az ajtó. Az első, amit meglátok, egy barna haj, zöld szem, pimasz mosoly.
- Edward! - ugrok unokaöcsém nyakába. Mindig a második nevén szólítom szegényt, pedig gyűlöli.
- Ez nem ér! Neked miért nincs második neved? - háborodik fel, de azért
- Csak. - megrántottam a vállam, majd berontottam a konyhába, ahol Anne és Gemma főztek. De csak múlt időben. Ugyanis amikor megláttak, azonnal megöleltek. Nagyon jó érzés tudni, hogy vannak olyan emberek, akikre számíthatok. Két perccel később belépnek Harryék is.
- És meddig maradtok? - kérdezte Gemma, a nappaliban.
- Nathan? - nézek a bátyámra.
- A szünet végéig. Harry, hány éves is vagy?
- Februárban leszek 15. Miért?
- Akkor Bonnie hogy lehet, hogy tizedikbe jár, te meg csak kilencedikbe? - nézett rám értetlenül.
- Anyáék hamarabb irattak be a suliba. De most én is kilencedikbe járok. Évet ismétlek.- forgattam a szemeimet. Még jó sok mindenről beszélgettünk vacsoráig, ami mustáros csirke volt. A kedvencem. Kaja után felmentem a szobámba, ami az egyetlen vendégszoba volt. Nathan unokaöcsénkkel aludt. Végülis csak 14 év van köztük... Gondolataimból telefonom csengése szakított ki.
- Már megint mit csináltál? - szóltam bele köszönés nélkül. Tudtam, hogy Malik az. Csak ő szokott éjszakánként hivogatni.
- Most semmit. Csak hiányzott a hangod - nevetett fel.
- Engem nem tudsz hülyíteni. Ezt te is tudod. Én nem vagyok olyan lány. Inkább Saraht boldogítsd.
- Úh, haggyá' má'! Örülök, hogy ebben a két hétben nem látom! - röhögött. Kopogtattak.
- Z. tartsd, gyere - kiabáltam ki, mire drága utánozhatatlan zöld szemű szörnyem jött be.
- Kivel beszélsz?
- Ki az? - ez a két kérdés egyszerre hangzott a telefonomból, és az ajtóban álló fiútól.
- Harryvel. Zaynnel - először a telefonba, aztán értelemszerűen Edwardnak mondtam.
- Az ki? - már megint egyszerre. Najó, ez így nem megy.
- Zayn most mennem kell. Majd még beszélünk. További jó éjszakát. - köszöntem el legjobb haveromtól.
- Szia! - majd kinyomta.
- Igen? - néztem a még mindig az ajtóban álló fiúra.
- Aludhatok nálad? Nathy - így szokta becézni - borzasztóan horkol... - nézett rám bociszemekkel.
- Hát, nem is tudom.... - húztam az agyát.
- Na, légyszí' má' - nyavajgott, de mivel tudta, hogy megengedem, be is fészkelte magát mellém.
- Te borzasztó vagy. - dobtam meg egy párnával, majd a hasamra fordulva el is aludtam...