1. évad 8. rész

A hétvégém remekül telt, jó volt egy kis időt a rokonokkal tölteni. Hazza szokás szerint hozta a formáját, és ezerrel ökörködött. Aztán bejelentette, vasárnap este, hogy jelentkezett az idei X-Factorba, ahova Zayn is. Ezt nem mondtam neki, de remélem mindketten bejutnak.
Hétfő reggel van. Az ablakon keresztül besütött a tavaszi nap vakító sugara. Tavasz. Az utolsó évszak a suliból. Az utolsó időszak azelőtt, hogy Zayn elmenne. És az az évszak, amikor a cserekapcsolatok zajlanak. Én is megyek Írországba Nathan csoportjával. Malik nem jön, mert pakolnia kell a költözés miatt.
Jövő héten indulunk, és tíz napot leszünk kint. Tök jó,nem? Már annyira várom, hogy az elmondhatatlan.
Lementem a lépcsőn, Nate épp reggelit csinált. A konyhát betöltötte a kávé és a friss pékáru illata. Leülte. Az asztalhoz, és vártam, hogy elém tegye a reggelit. Aztán ránéztem az órára, és rájöttem, hogy tegnap megbeszéltem Zaynnel, hogy együtt megyünk suliba. De jó! Gyorsan ittam egy pohár baracklevet, és indultam is. Ahigy kiléptem az ajtón, megláttam a legjobb haveromat.
- Bonnie! Már azt hittem, nem jösz! - ölelt meg mosolyogva.

1. évad 7. rész

Flora teljesen más, mint amilyennek képzeltem. Egész jó fej, sok mindent el tudok neki mondani. Komolyan, mintha a nővérem lenne.
Május vége van, ami azt jelenti, hogy a sulinak is mindjárt vége. Ez azért jó, mert egész nyáron LA-ben leszek anyuékkal... Sok minden nem történt január óta. Sarah csak enyhén borult ki, amikor megtudta, hogy 'együtt' vagyok Zaynnel. Azért kicsit sajnálom... Kit akarok becsapni? Jókat nevetek rajta... Tudom, hogy bunkóság, meg minden, de olyan vicces, amikor megpróbál rámászni Malikra... Jah, a napok elteltek, egyre több időt töltöttem a 'pasimmal', Nathan is Floraval. Most ott tartanak, hogy Flo ideköltözik, ergo nőuralom lesz. A kiscicám is szépen megnőtt, minden szempontból...
- Bonnie, segítenél? - hallottam meg bátyám hangját. Igen ő pakol, ellenben velem, aki körmöt lakkoz.
- De még nem száradt meg a lakkom - kiabáltam vissza. Valaki hirtelen dudált egyet. Biztos a költöztetők.
- Megjöttem! - Flora vidám hangja telítette be a teret.
- Édesem! - na igen, Nathy is tudja, hogy kell szólítani a nőket.
- Felhívom Harryt, mikor érkeznek meg - jelentettem ki, csak úgy. Szerintem elfelejtettem említeni, hogy felruccannak a hétvégére. Egy csöngés, két csöngés, ééééééés felvette!
- Még fél óra. Másvalami? - nevetett fel.
- Csak ennyit akartam, szia - már le is tettem. Akkor jön Zayn. Szokásos módón azonnal felvette.
- Hali, hiányzom? - vette fel.
- Egós. Csak azt akartam kérdezni, mikor indultok.
- Két perc. Mert?
- Haroldot akartam bemutatni, de akkor mindegy. Szia!  - már le is tettem. Ugye milyen gyorsan intézem a telefonjaimat? Na mindegy.
Gondoltam csinálok valami kaját, hogy ne üreskézzel várjam rokonaimat. Egyébként Nathannek is sok esze van egy hétvégére tenni a családi látogatást és az összeköltözést.
Egy gyors és egyszerű recept mellett döntöttem, ami palacsintát takar.

1. évad 6. rész

- Tudod egy ideje már találkozgatok egy lánnyal, de ne aggódj, semmi komoly. Még - hangsúlyozta ki az utolosó szót.
- De ugye nem fogsz elhanyagolni? - kérdeztem félve.
- Miért hanyagolnálak el? Te vahy az egyetlen kicsi hugicám - nevetett fel. Hasbavágtam.
- Akkor jó. De most megyek aludni. Jó éjt - nyomtam pipiskedve puszit az arcára.
- Neked is - mosolygott.
Reggel arra keltem, hogy Pou nyafizik. Uppszi, lehet, hogy meg kellett volna etetni tegnap este? Miután jól teleraktam a tálját, szegénye léggé éhes volt már, felvettem egy farmert egy sárga pulcsival, és leültem a nappaliba olvasni.
Egészen addig olvastam, amíg valaki nem csengetett. Az órára néztem, ami már délután kettőt mutatott. Annyot olvastam volna? És az az érdekes, hogy nem éheztem meg!
- Szia! Biztos te vagy Bonnie - mosolygott rám egy köbö Nathannel egyidős csaj. Bólintottam.
- Flora vagyok, Nathan barátnője - mutatkozott be.
- Örvendek. Azt hiszem, hogy a bátyám nincs itthon, legalább is, én még nem láttam. De ha szertnéd, megnézhetem, addig gyere be! - már indultam volna, de megállított.
- Igazából hozzád jöttem. Arra gondoltam, hogy tarthatnánk egy ilyen ismerkedős napot - kezdte bizonytalanul.
- Persze. De itt, vagy a városban?
- Hát beülhetnénk egy kávézóba. Mit szólsz?
- Oké. Menjünk! - bólintottam. Felvettem a kabátomat és a csizmámat, zsebre vágtam a tárcám és a telefonom, majd a biztonság kedvéért írtam Nathynak egy üzenetet, hogy hol is vagyok pontosan. Végül elindultunk.

1. évad 5. rész

Zayn az ágyamon feküdt, én a gurulós székemen pörögtem.
- Szóval mit is szeretnél? Mit csináljak? - már párszor ugyan elmondta a tervét, de még mindig nem értettem meg teljesen.
- Játszd el a barátnőmet! Akkor Sarah leakadna rólam, és nyugodtan élhetnék.... - gyűlölöm, amikor bociszemekkel néz rám. Olyankor soha se tudok nemet mondani neki.
- Oké... Meddig? - adtam be a derekamat.
- Nem tudom. Egy darabik... Akkor benne vagy? - csillant fel a szeme.
- Attól függ, hogy mit kell csinálnom.
- Csak a kezemet kéne fognod, ebédnél mellém ülnöd, néha megölelned... - sorolta.
- Jó, legyen! De! - emeltem fel az ujjamat. - Jössz nekem eggyel... Vagy többel? - nevettem fel.
- Szuper! Te vagy a legjobb! - ölelt meg nagyon, de nagyon szorosan.
- Kinyomod belőlem a szuszt! - leheltem. Már tényleg nem volt sok hátra.
- Ja, bocsika... - nevetett fel.
- De, hamár úgyis itt vagy, elmondhatnád, hogy mi volt a suliban....
- Te meg azt, hogy ki az a Harry gyerek - vágott közbe.
- Az unokaöcsém. - vontam vállat. - Szóval?
- Igazából semmi extra, az ofő szólt, hogy szedjük össze magunkat.......
Már fél tizenegy, és Nathan még nincs itthon. Engem mondjuk nem zavar, mert itt van nekem Pou, de akkor is! Mi az, hogy nincs itthon?! Zayn már kilenckor lelépett, mondván vigyáznia kell a hugaira, plusz falaznia a nővérének. Hát egészségére! Épp a laptopomon böngésztem, amikor motoszkálásra lettem figyelmes. Gyorsan felkaptam egy pulcsit, és csendben kisattyogtam a nappaliba. Felkapcsoltam a lámpát. Nathy olyat ugrott, szerintem nagyobbat, mint egy kenguru...
- TE MEG HOL A FENÉBEN VOLTÁL?!

1. évad 4 rész

Hamar eltelt a téli szünet. Már a kocsiban ülö, ami Bradfordba szállít. 2010-et írunk. Ez milyen drámai volt már! Pou az ölemben dorombol. Szerintem nemsokára el is fog aludni. Nem baj, még bőven van egy óra az útból. Nathan csendesen dobol a kormányon, nagyon el van mélyülve gondolataiban. Hirtelen megszólalt telefonom csengőhangjára mindketten megrezzenünk, még Pou is felriad szendergéséből. Nem is nézem meg, hogy ki hív, azonnal felveszem.
- Igen?
- Szia kincsem, hogy vagytok? - hallom meg nagyim hangját.
- Jajj, remekül, és ti? - régen láttam, már nagyon hiányzik.
- Úgyszintén. Milyen Anglia? - érdeklődik kedvesen.
- Szuper! Épp úton vagyunk hazafele, mert keresztanyuéknál töltöttük az ünnepeket. Most hol vagytok? - tudniillik nagyapának volt egy olyan ötlete, hogy adjanak el mindent, vegyenek egy lakókocsit, és járják be Amerikát. Illetve csak Észak-Amerikát.
- Chicagótól nem messze. Épp tankolunk, ezért tudtalak felhívni. De sajnos le kell tennem. Puszilom Nathant! Szeretlek!
- Én is! - búcsúztam el, majd elszomorodva hallottam meg az egyenletesen búgó hangot.
- Ki volt az? - tudakolta sofőröm.
- Nagyi. Épp tankolnak, gondolta felhív. Ja, és puszil. - nevettem fel. Szegény bátyám lassan közelít a harminchoz (27), de még mindig csecsemőnek nézik. Remélem velem máshogy lesz.
- Nézd! Ott van Malik. - zökkentett ki "apám".
- Mivan, már te is így hívod? - horkantam fel, de a hang irányába néztem. És valóban ott volt. Kipattantam a kocsiból, már úgy is felparkolt a garász elé, de azért figyeltem, nehogy leessen a cicuskám.
- Hát te? - néztem furán a fiúra. - Nem suliban kéne lenned? - a héten már elkezdőtött, és ma péntek van.
- Lehet... De Sarah megőrjít! Tanárúr - biccentett Nathy felé. Túl sokat voltam Harryvel az elmúlt hetekben...
- Zayn - viszonozta.
- Bejösz? - néztem Malikra.
- Ha nem baj... -  sóhajtott, bátyámra nézve.
- Felőlem - vont vállat. - Úgy is el kell mennem.
- Hova? - néztem rá kérdőn.
- Mindent meg fogsz tudni a maga idejében... - szerintem titkol valamit, de most nem tud foglalkoztatni. Fontosabb, hogy megoldjam "bátyám" problémáját...

1. évad 3. rész

- BONNIE! ÉBREDJ! KARÁCSONY VAAAAN!!!! - ébredtem drága unokaöcsém kiabálására. Két napja dekkolunk Holmes Chapolben, azóta minden reggel hasonlóan keltettek. És még másfél hétig így fog.... Ugye milyen jó? Na de vissza az elejére! KARÁCSONY?! MI AZ, HOGY ILYEN HAMAR KARÁCSONY VAN?! Az azt jelenti, hogy..... hogy Zayn mindjárt hív! És milyen igazam lett! Ugyanis abban a pillanatban szólalt meg a telefonom. Lehet, hogy jós leszek.... Amíg ezek, és ezekhez hasonló gondolatok motosztkáltak a fejemben Harry kiment, a telefonom meg egyre hangosabban kezdett szólni. Bocsánat, ordítani.
- Végre, hogy felvetted! Már azt hittem, hogy baj van! - hallottam meg Malik aggódó hangját. Oké, hogy van két huga, akikért folyamatosan aggódik, de miattam nem kell. "Nagy" vagyok már, nem kell rám figyelni.
- Neked is jó reggelt, köszönöm kérdésed, jól vagyok! - szóltam bele cinikusan.
- Jól van na! Inkább segíts! Sarah nem hagy békén! Egész este hivogatott és üzengetett! - hang alapján eléggé kétségbeesett volt.
- Sajnálom, ezt neked kell megoldanod! - nevettem fel gonoszan. Ekkor Gemma lépett be.
- Jó lenne, ha jönnél. Harry addig nem nyithatja ki az ajándékait, amíg nem vagy lent. És eléggé be van zsongva... - forgatta a szemeit. Igen, Edward már csak ilyen. Örök gyermek.
- Zayn most mennem kell ajándékot bontani. Sziaaaaa - és már le is tettem. Szegényt mostanában eléggé hamar lerázom. Na mindegy. Felvettem valami kényelmeset és meleget, mivel eléggé hideg van kint. Lesiettem a lépcsőn, majd egyenesen a bátyám ölében foglaltam helyet. Csak egy kicsit lepődött meg.
- Azt hittem már nem jössz! Anyuuuu kezdhetem? - nyavajgott a tizennégy, ismétlem tizennégy éves unokaöcsém.
- Persze, KISfiam - ezt szeretem Anneben. - Bonnie ez a tied. - nyomott a kezembe egy nagy bögre kakaót.
- Nagyon szépen köszönöm! - nyomtam egy puszit az arcára.
- Nagyon szépen szívesen! - nevetett fel. Eközben H. folyamatosan bontotta a csomagokat. Az nem nagyon érdekelte, hogy kié, a lényeg, hogy ajándék legyen. Én Gemmától egy új cipőt, Annetől egy könyvsorozatot (vöröspöttyös, az egyik kedvenc), Harrytől egy bögrét(?), Nathantől pedig egy kiscicát.
- Nathan, ezt hogy csempészted be úgy, hogy nem vettem észre? - kérdeztem, a cicuskámat nézve.
- Az legyen az én titkom. - kacsintott.
- Mi lesz a neve? - csak az én családom szokott egyszerre beszélni?
- Mondjuk, öhm, Pou! - kiáltottam fel boldogan.
- Miért nem Molly, vagy Dustley? - értetlenkedett az óriásbébi.
- Csak. - vontam meg a vállam. - Köszönöm! - öleltem meg egyetlen tesómat.
- Tudtam, hogy nem halat akarsz! - röhögött. Nem is értem, hogy lett tanár. De én így szeretem!

1. évad. 2. rész

Végre téli szünet! Szeretek suliba járni, meg az ozstálytársak is jó fejek, de..... DE! Kész, pont. Nem magyarázkodok. Sikeresen átvészeltem az első hónapokat kilencedikesként, sikerült beilleszkednem, összehaverkodtam nagyából mindenkivel. Nos ebbe csak a fiúk tartoznak, mert a lányok "enyhén" féltékenyek rám. Malik miatt. Igen, remekül kijövök vele, nagyából hasonló a természetünk. És végre egy idősek vagyunk. Habár nem sokáig, mert ő januárban 16 lesz, de nem baj. Hivatalos vagyok a szilveszteri bulijába, de sajnos Holmes Chapelbe utaztunk, Nathannel, meglátokatni az unokatesóinkat. Már nagyon hiányoznak, és az anyukájuk is. Ő szerncsére nem olyan, mint az enyém. Ő törődik a gyerekeivel, és amikor nyaranta nála töltöttem egy-két hetet, mindig nagyon rendes volt. Most épp a küszöbön állunk, és várjuk, hogy ajtót nyissanak. Nem is kell sokáig a hóban ácsorognunk, nyílik az ajtó. Az első, amit meglátok, egy barna haj, zöld szem, pimasz mosoly.
- Edward! - ugrok unokaöcsém nyakába. Mindig a második nevén szólítom szegényt, pedig gyűlöli.
- Ez nem ér! Neked miért nincs második neved? - háborodik fel, de azért
- Csak. - megrántottam a vállam, majd berontottam a konyhába, ahol Anne és Gemma főztek. De csak múlt időben. Ugyanis amikor megláttak, azonnal megöleltek. Nagyon jó érzés tudni, hogy vannak olyan emberek, akikre számíthatok. Két perccel később belépnek Harryék is.
- És meddig maradtok? - kérdezte Gemma, a nappaliban.
- Nathan? - nézek a bátyámra.
- A szünet végéig. Harry, hány éves is vagy?
- Februárban leszek 15. Miért?
- Akkor Bonnie hogy lehet, hogy tizedikbe jár, te meg csak kilencedikbe? - nézett rám értetlenül.
- Anyáék hamarabb irattak be a suliba. De most én is kilencedikbe járok. Évet ismétlek.- forgattam a szemeimet. Még jó sok mindenről beszélgettünk vacsoráig, ami mustáros csirke volt. A kedvencem. Kaja után felmentem a szobámba, ami az egyetlen vendégszoba volt. Nathan unokaöcsénkkel aludt. Végülis csak 14 év van köztük... Gondolataimból telefonom csengése szakított ki.
- Már megint mit csináltál? - szóltam bele köszönés nélkül. Tudtam, hogy Malik az. Csak ő szokott éjszakánként hivogatni.
- Most semmit. Csak hiányzott a hangod - nevetett fel.
- Engem nem tudsz hülyíteni. Ezt te is tudod. Én nem vagyok olyan lány. Inkább Saraht boldogítsd.
- Úh, haggyá' má'! Örülök, hogy ebben a két hétben nem látom! - röhögött. Kopogtattak.
- Z. tartsd, gyere - kiabáltam ki, mire drága utánozhatatlan zöld szemű szörnyem jött be.
- Kivel beszélsz?
- Ki az? - ez a két kérdés egyszerre hangzott a telefonomból, és az ajtóban álló fiútól.
- Harryvel. Zaynnel - először a telefonba, aztán értelemszerűen Edwardnak mondtam.
- Az ki? - már megint egyszerre. Najó, ez így nem megy.
- Zayn most mennem kell. Majd még beszélünk. További jó éjszakát. - köszöntem el legjobb haveromtól.
- Szia! - majd kinyomta.
- Igen? - néztem a még mindig az ajtóban álló fiúra.
- Aludhatok nálad? Nathy - így szokta becézni - borzasztóan horkol... - nézett rám bociszemekkel.
- Hát, nem is tudom.... - húztam az agyát.
- Na, légyszí' má' - nyavajgott, de mivel tudta, hogy megengedem, be is fészkelte magát mellém.
- Te borzasztó vagy. - dobtam meg egy párnával, majd a hasamra fordulva el is aludtam...

1. évad 1. rész

- Bonnie! Ébresztő! El fogunk késni! - kiabált fel a bátyám.

- Már ébren vagyok, nem kell üvölteni! - szóltam vissza. Felvettem az iskolai egyenruhámat, és kiléptem a szobámból, egyenesen a nappaliba. Nathan már a bejárati ajtónál állt. Mázlista. Hogy miért? Mert neki nem kell egyenruhában járnia. Mondjuk már rég kijárta a gimit, és az egyetemet is. Ő lesz az

ÚJ iskolámban az ÚJ angoltanár. Szuper nem? Anyuék elküldtek vele LA-ből, hogy lássak egy kis világot. Hogy hova is küldtek el? Bradfordba. Hogy miért? Mert nem akartak rám figyelni. Nem is kellene rém figyelni, mert már 14 éves vagyok. Deee ez őket nem érdekli. Ergo én sem érdeklem őket. Ugye milyen jófej szüleim vannak?

- Tudom, hogy dühös vagy anyáékra, de nézd a jó oldalát! Legalább szabad leszel! Én csak a tanuásban foglak felügyelni, meg persze megmondom, hogy mikor mit kell majd csinálnod.... - még folytatta volna, ha nem nevetek fel.

- Igen, tényleg szabad leszek! - vágtam közbe.

- Legalább nevetsz! Amióta beköltöztünk, még csak nem is mosolyogtál. - szomorodott el, mire megöleltem.

- Annyira szeretlek! - mondtam a hasába.

- Én is téged! - válaszolt, miközben a már majdnem derékig érő, fekete hajamat simogatta. - De induljunk, mert elkésünk! - tolt el magától. Bezárta az ajtót, és sikeresen elindultunk a nem nagyon új kocsijával.

Az igazgatói előtt toporogtunk, már vagy öt perce kopogtunk, és még mindig semmi. Aztán hirtelen kinyílt az ajtó, és egy nagyából velem egyidős, fekete hajú, első ránézésre arab fiú lépett ki rajta, mögötte egy körülbelül 50 éves, szemüveges nővel.

- Malik, már az első nap! Csúcsot döntöttél! - nevettek, szerintem a haverjai.

- Maga az új angol tanár? - kérdezte Nathan-től a nénike.

- Igen. - bólintott határozottan a tesóm.

- Nagyszerű. Már vártam magukat. Rosalie Jordson - nyújtotta a ráncos kezét, szerencsére először a bátyámnak.

- Nathan Richardson. Ő pedig a hugom, Bonnie Richardson. - fogta meg a hátamat.

- Örvendek - eröltettem egy mosolyt magamra.

- Én is. Kezdjük is el, kérem foglaljanak helyet. Kezdjük a kisasszonnyal. - darálta a, szerintem előre betanult szövegét.

- Addig én kimennék. Nem akarok zavarni - szólalt meg Nathan, mire szúrós szemekkel néztem rá.

- Csak nyugodtan. Mikor született?

- 1993. november 15.

- Anyja neve?

- Anabelle Cox.

- Apja neve?

- Thomas Richardson.

- A lakcíme megvan, azt előre megkaptuk. Az osztályterme a másodikon van, a folyosó vége előtti utolsó ajtó, balra. De most még megmutatom, kéren jegyezze meg az utat. - mondta, majd felállt. - Mivel ez egy hat osztályos gimnázium, az osztálytársai már ismerik egymást. Szerintem hamar be fog illeszkedni.... - egész addig magyarázott, amíg meg nem álltunk az ajtó előtt. - Mivel már elment az óra fele, beszélek az osztályfőmökével, hoyg ne írja be késésnek. - a mondata végeztével szó nélkül benyitott. Mindenki szó nélkül haptákba vágta magát. Hát, elég kemény iskola az biztos.

- Áh, már vártuk magukat. - szólalt meg egy ránézésre 26 éves nő. Le kell szoknom az emberek korának kitalálásával! - Köszönöm, hogy felkísérte az új tanulót.

- Csak szólni akartam, hogy ne írja be későnek - felelt az igazgatónő, majd körbenézett. - Malik, figyelni foglak! - ezután szó nélkül kiment.

- Bonnie, igaz? - kérdezte az ofő. Bólogattam. - Gyere, mutatkozz be! - nézett rám kedvesen.

- Hát jó. - motyogtam kelletlenül, és a tábla elé sétáltam. - Sziasztok, Bonnie Richardson vagyok, Los Angelesből költöztem ide a nyáron, miután a bátyám megkapta a tanári állását. Ennyi.

- Remek. Én Julia Mayer vagyok, az osztályfőnököd. Remélem hamar beilleszkedsz. Oda ülj! - mutatott az utolsó helyre, ami az utolsó padban volt, Malik mellett. Szuper. Fapofával sétáltam mellé.

- Zayn - nyújtott kezet. A lányok irigykedve néztek rám. De miért? Szerintem nem nagy szám.

- Bonnie - feleltem, majd a tenyerébe csúsztattam az enyémet, és megráztuk.